Fandom

Occupy-wiki

Kezdőlap

24pages on
this wiki
Add New Page
Vitalap0 Share
'A Terek Mozgalmai' 
Untitled-2c copy.jpg

Anonymous, Indignados, Occupy és társaikSzerkesztés

A 2010-es évek elejének új generációs rendszerkritikus mozgalmai tulajdonképpen egyetlen hálózatba szerveződnek, ennek főbb globális egységeit különböztetjük meg a fönt sorolt nevek által. Legszembetűnőbb közös vonásuk, hogy alapvető stratégiáik szabad terek megteremtése körül forognak, legyen szó a kibertérről , a közterekről , a politika, vagy pl. a közbeszéd tereiről, ezért összefoglaló néven a Terek Mozgalmaiként is emlegetik ezeket.

Egyik legfontosabb újdonságuk, hogy - kihasználva a kor technikai lehetőségeit - az alulról építkező civil hálózatok korábban nem látott globális kiterjedtségét és egyidejű szervezettségét valósították meg, emellett a 2011-ben, illetve azóta kibontakozó világméretű tüntetéshullám(ok) során példátlan összehangoltságban hirdettek alapvető paradigmaváltást; a részvétel , a társadalmi igazságosság , a fenntarthatóság, illetve az egységtudat elvei mentén. Hatásukra látványosan fölgyorsult a fennálló hatalmi rendszer "erjedésének" egyébként is zajló folyamata ,  főleg az angolszász és a Nyugat-európai országokban jelentősen befolyásolták a közbeszédet és hoztak be korábban mellőzött problémákat a köztudatba, pl. társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdasági és politikai elitek összefonódása, a képviseleti demokrácia kiüresedése, a pénzügyi szektor és a vállalatok túlhatalma stb. Slavoj Zizek megfogalmazásában a tabu megtört, széles körben elbeszélhetővé vált, hogy nem a lehetséges világok legjobbikában élünk. A nemzetközi új generációs mozgalmak hatása Magyarországon is egyértelműen kimutatható.

Olyan alulról szerveződő képződményekről beszélhetünk, melyek szimbólumok segítségével, mint a térfoglalás, vagy a Guy Fawkes maszk és az egyszerű, lényegre törő üzenetek által (pl. „Mi vagyunk a 99%” ) hamar fogalommá lettek, és mémként, kulturális vírusként a (közösségi) médián keresztül terjedtek, szinte az egész világon éreztetve, gyakran szemmel láthatóvá téve hatásukat. Lokális és globális szinten hívták, hívják föl a figyelmet a fennálló berendezkedés igazságtalan mivoltára, működési hibáira, rendellenességeire, a gyökeres, rendszerszintű változtatás szükségességére, és egyben megkísérelnek alternatív viselkedésmódokat, hozzáállást, szemléletmódot fölmutatni, illetve terjeszteni az ezzel kapcsolatos információkat. Ahogy egy transzparensen találóan megfogalmazták: This is not a protest, this is a process (Ez nem egy tüntetés, hanem egy folyamat).

Az oldalrólSzerkesztés

Az "Occupy-wiki" célja egy magyar nyelvű közösségi adatbázis, ha úgy tetszik kisenciklopédia létrehozása az új generációs mozgalmak témájában, amely bemutatja a kapcsolódó alapelveket és alapfogalmakat, mozgalmakat, eszközöket, stratégiákat és szimbólumokat.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki